
Az Youth Work Forward program célja, hogy Ifjúsági munkások képzésére egy akkreditált tantervi keretet alakítson ki, amelyen keresztül egy együttműködési hálózatot hozzon létre. Ennek megvalósítása érdekében az első lépéseben egy legalább 15 fős csoport megkapja az ifjúsági munkás diplomát, így ők alkotva a hálózat első magját.
A kezdeményezés küldetése, hogy fenntartható ifjúsági munkásokból és szakemberekből álló hálózatot hozzon létre, akik képesek biztosítani a szükséges iránymutatást és támogatást a Kolozsváron élő, tanuló és dolgozó fiatalok számára, hogy szembenézhessenek a közösség egyéni fejlődésének és integrációjának sajátos kihívásaival.
Ifjúsági munkás
Feladata a fiatalok életvezetési készségei és a proaktív viselkedésének fejlesztése, az asszociatív élet és a fiatalok közötti együttműködés ösztönzése érdekében, megkönnyítve részvételüket a közösségi életben.
Tanfolyam
A tanfolyam célja, hogy szakmai hátteret biztosítson a fiatalokkal dolgozó embereknek, és hogy növelje a nem formális tanulási folyamat színvonalát.
Az ifjúsági munkás foglalkozásának (kód: COR 341205) tanfolyama a következő speciális készségeket ajánlja:
- A személyes és szakmai fejlesztési terv kialakítása
- A fiatalok tájékoztatása
- A nem formális tanulási folyamat támogatása a fiatalok körében
- A közösségi együttműködés fejlesztése
A tanfolyam során, olyan témákkal kerülnek előtérbe, mint az ifjúsági munkás szerepe, az interperszonális és nyilvános kommunikáció, a fiataloknak szóló tevékenységek irányítása, tanulási módszerek, leadership, online munka, válságkezelés, a fiatalok szükségleteinek és a fejlesztési tervnek a meghatározása, az önkéntesség, az esélyegyenlőség és az ifjúsági közpolitikák.
A tanfolyam befejezése után a résztvevők alkalmasak lesznek, hogy
- meghatározzák a fiatalokat;
- meghatározzák az ifjúsági munkás profilját,
- meghatározzák a fiataloknak nyújtott szolgáltatásokokat
- a fiatalok szükségleteinek elemzéséhez szükséges készségek bemutatására
- kommunikációs készségek felmutatására
- csoportbefolyási készségek felmutatására
- a döntéshozatali készségek felmutatására
- a tanulási folyamat ösztönzéséhez szükséges készségek felmutatására
- azonosítsák a diszkriminatív magatartások azonosítására
- ifjúsági tevékenységek szervezésére
- alkalmazzák a nem formális tanulási módszereket
- kidolgozzák a fiatalok számára fejlesztési tervet
A tanfolyam végén a résztvevők vizsgát tesznek a Nemzeti Képesítési Hatóság bizottsága jelenlétében, amely után megszerzik az Ifjúsági Munkás foglalkozására vonatkozó diplomát, amelyet a Nemzeti Oktatási Minisztérium és a Munkaügyi és Szociális Védelmi Minisztérium elismer.
Naptár
Időpont | Tevékenység |
október 23-30. | Felhívás a résztvevőknek |
október 31– november 3. | A résztvevők kiválasztása |
november 3. | A résztvevők kiértésítése |
november 9-11. | Tanfolyam |
november 12-13., 13:00-18:00 | Tanfolyam |
november 17-18., 13:00-19:00 | Tanfolyam |
november 19., 13:00-15:00 | Vizsga |
Oktató: Diana Sabo (tapasztalt ifjúsági munkás, DEIS elnök, MTS-tanácsadó, koordinátor Nagybánya – Románia Ifjúsági Fővárosa projektben és Nagybánya az Európa Ifjúsági Főváros 2022 és 2023 címért dolgozó csapat koordinátora 2022 és 2023)
Helyszín: Zoom
A tanfolyamhoz való részvétel minimum követelményei:
- érettségi diploma
- a megfelelő eszközök (PC/laptop/tablet/mobil eszköz, internetkapcsolat, szoftveres nagyítás, audio-videó eszközök) és a képzés során használatra való hajlandóság.
A jelentkezési űrlapot: https://pontgroup.typeform.com/to/oSoiSob7. Jelentkezési határidő: 2020. október 30., 23:59 óra.
A diploma megszerzéséhez a résztvevőknek minden képzésen részt kell venniük. A tanfolyam 38 óra képzésből és 2 óra vizsgából áll. A diplomát a tanfolyam után az ANC bocsátja ki, a szervezőtől függetlenül.
Az Youth Work Forward programot a PONT Csoport bonyolítja le, és Kolozsvár Polgármesteri Hivatala és Helyi Tanácsa támogatja.
Fotóforrás: CIVIT