
A jelenlegi fázisban minden márciusi rendezvényünket elhalasztottuk: későbbi időpontban fogjuk megszervezni a március 12-14. közé tervezett Kreatív Kolozsvár vállalkozói készségfejlesztő workshopot, a március 19-re meghirdetett Kreatív Kolozsvár estet, a március 20-21. közöttre meghirdetett TIPP Székelyudvarhely című rendezvényt, valamint a Kastély Erdélyben program keretében március 21-re tervezett miklósvári húsvétváró eseményt.
Sajnos a K+ Közösségi tér működését is fel kellett függesztenünk március 31-ig, nemcsak a saját, hanem a térbe befogadott partnerrendezvények esetén is. Közben teljes gőzzel azon dolgozunk, hogy mielőbb át tudjuk tervezni az eseményeinket.
Bármit tehetünk értetek, partnereinkért, szervezetekért ebben a helyzetben, itt vagyunk: követjük a hatósági intézkedéseket, naprakészek vagyunk az új átmeneti szabályzásokkal, szervezetekre vonatkozóan is. Szervezeti hálózatokat is követünk, támogatókkal is kapcsolatban vagyunk. Kérdezzetek nyugodtan
S ne feledjük, törődjünk egymással, vigyázzunk egymásra!