
Közintézményekben zajló pantomimtől időseknek szóló technológialeckékig, gyerekeknek szóló filmvetítéstől középiskolai falfestésig – több mint 100 fiatal 37 kezdeményezést valósított meg november folyamán a Com’ON Kolozsvár részvételi folyamat keretében.
A kolozsvári közösség által megszavazott kezdeményezéseket 87 személy által alkotott 19 kezdeményező csapat valósította meg, akiket további önkéntesek segítettek a megvalósításban.
A fiatalok által szervezett eseményekben és akciókban mintegy 1800 személy vett részt különféle korosztályokból. A kezdeményezések 33 helyszínen zajlottak, középiskoláktól parkokig, mozikig; néhány helyszín egyenesen a Com’ON Kolozsvár keretében kelt új életre, mint például a Szappany (Tipografiei) utcai HalArt nevű művészi tér.
Egyes kezdeményezések rendhagyó módon közelítettek az idősekhez – a Hadd tanulja meg a nagyi, hogyan kell a telót nyomni („Să-nvețe bunicul cum e cu click-ul”) című eseményen WhatsApp vagy Facebook Messenger használatára tanítottak eziránt érdeklődő nyugdíjasokat, akik így ezeken az alkalmazásokon keresztül is tudják tartani a kapcsolatot családtagjaikkal. Mások a középiskolásokat szólították meg: az Onisifor Ghibu Elméleti Líceumban képzőművészek a diákokkal közösen alkottak egy román és magyar történetekből ihletődött interetnikus falfestményt.
Némely kezdeményezést közintézményekben vagy ezek környékén valósítottak meg: egy művészetterápiás akcióban a Create.Act.Enjoy tagjai megölelték és lelkesítették a posta alkalmazottait és látogatóit, virágot adtak nekik, megszépítették a napjukat, amely egyes intézményekben idegőrlő is lehet.
A kezdeményezések egyenként legfeljebb 4500 lej támogatásban részesültek Kolozsvár Polgármesteri Hivatala és Helyi Tanácsa részéről. A kezdeményezéseket 14-35 éves fiatalok nyújtották be egy vagy több előre meghatározott téma mentén: up-date – a régi és az új összehozása (16 kezdeményezés), bring-up – új témák felvetése (21 kezdeményezés), green-up – környezet, ember és természet viszonya (6 kezdeményezés), meet-up – a város különféle tereinek kihasználása (21 kezdeményezés), close-up – a sokszínűséget illusztráló egyedi történetek (21 kezdeményezés), grow-up – “nagykorúsodás” (26 kezdeményezés).
A kezdeményezéseket a comoncluj.ro platformon kellett benyújtani, a 37 nyertes kezdeményezés a kolozsvári közösség szavazása nyomán dőlt el. Több mint 3000 kolozsvári közel 10 ezer szavazatot adott le 127 csapat – összesen 500 fiatal – által benyújtott 135 kezdeményezésre.
A Com’ON Kolozsvár `19 lebonyolítója a PONT Csoport. A 2009-ben alakult szervezet társadalmi innovációs és részvételi folyamatokat támogat elsősorban vállalkozásfejlesztés és kultúra területén, különös hangsúlyt fektetve az ifjúságra és az információs technológiák hatékony felhasználására. A részvételi folyamat alapjait a Kolozsvár 2015 Európa Ifjúsági Fővárosa program keretében fektette le.
A Com’ON Kolozsvár ’19 partnerei: Kolozsvári Kulturális Központ (CCC), Kolozsvári Fiatalok Föderációja, Fapte Egyesület, Niște Oameni, Kolozs Megyei Diáktanács.
A program Kolozsvár Polgármesteri Hivatala és Helyi Tanácsa támogatásával valósul meg.