
A varázslatos zabolai Mikes-birtok harmadjára is vendégül látja a Kastély Erdélyben csapatát egy családi karácsonyváró eseményre!
A 2017-es és 2018-as rendezvényeink után, amelyekre összesen mintegy ezren érkeztek a Mikes-birtokra, hogy közösen hangolódjanak az ünnepre, idén is az egész családnak szóló programokkal várjuk a látogatókat. Szombaton, december 7-én 10 és 17 óra között papírszínház, karácsonyi képeslap- és mécseskészítés, forró tea, EduKastélyos játékok lakják be az egykor istállóként működő, mára gyönyörűen felújított rendezvénytermet a Mikes-birtokon.
A képeslapokat helyben angyalpostán fel is lehet adni – persze az igazi posta is besegít, hogy megérkezzenek a címzetthez. Személyre szabott képeslapot készíthetnek és postázhatnak a gyerekek (és nem csak) bárkinek, ezért nem árt, ha előre kigondolják, kinek szeretnék elküldeni, és a postai címeket is hozzák magukkal. A képeslapokat természetesen haza is lehet vinni és személyesen átadni vagy díszítésre használni.
Az eseményen fellépnek a kézdivásárhelyi Molnár Józsiás Iskola zenetagozatos diákjai is: 14:30-tól hangszereken előadott karácsonyi dalokkal teremtenek ünnepi hangulatot.
A legkisebbek és nagyobbacskák egyaránt örömüket lelhetik a karácsonyi dísztárgyak elkészítésében. Az alkotás élménye mellett a gyerekek hazavihetik a saját készítésű díszeiket. Lesz kifestős, mézeskalács-díszítés, dekupázsolt mécsestartó és egyéb kedves dekorációk barkácsolása. Felnőtteknek is lehetőség nyílik díszt készíteni a Bloom Belle karácsonyi dekorációs műhelyén.
A beltéri foglalkozások mellett a kastélykertben barangolni is lehet, vagy lovasszekéren sétakocsikázni. A téli hangulatot a forró tea, kávé, forralt bor teszi majd teljessé, amit a Mikes-kastély által biztosított büféből lehet megvásárolni. A rendezvényt nagy közös tábortűz zárja.
A rendezvény ideje alatt megvásárolhatók a Kastély Erdélyben Shop kínálatában szereplő, kastélyok ihlette alkotások, amelyeket fiatal erdélyi művészek készítettek kifejezetten a Kastély Erdélyben Shop számára. A vevő a tárgyak megvásárlásával a Kastély Erdélyben Alapot támogatja.
A rendezvény szervezői a Kastély Erdélyben program és a Zabola Estate.
Részletes programért és további információkért kérjük, látogassanak el az esemény Facebook-oldalára.
A Kastély Erdélyben rendezvényeivel is szeretne hozzájárulni ahhoz hogy az erdélyi kastélyok visszahelyezésére a nagyközönség mentális térképére, a társadalmi-kulturális-gazdasági körforgásba, hogy a közösségek életének ismét részei lehessenek. Eddigi, az egész családnak szóló kulturális, oktatási, szabadidős tevékenységeinken összesen legalább 7000 látogató fordult meg.
*
A Kastély Erdélyben programról
A kastély szó figyelemfelkeltő, édeklődés kíséri, nosztalgia övezi. A kastélyok a várakkal és kúriákkal együtt Erdély legszámottevőbb épített kulturális örökségét képezik, de a bennük rejlő lehetőséget nem használjuk ki kellő mértékben.
Annak érdekében, hogy hogy az erdélyi kastélyokat gazdaságilag és társadalmi szempontból is értékesíthesse a közösség, stratégiára, hálózatra, hosszútávú jövőképre van szükség. Ezeknek kialakításához járul hozzá a 2015 márciusában elindított Kastély Erdélyben program, amelynek keretében az elmúlt öt év alatt szakértők segítségével kidolgoztuk a háromnyelvű fejlesztési stratégiát, elindítottuk a szintén háromnyelvű honlapot és mobilapplikációt, amely 300 erdélyi kastélyról és kúriáról tartalmaz értékes és hiánypótló információt.
A PONT Csoport által koordinált Kastély Erdélyben kezdeményezés hosszútávú célja, hogy közösségi mozgalommá, széleskörű hálózattá alakuljon, amely kapcsolatot teremt személyek és szervezetek között gazdasági, szociális, környezeti és kormányzási szempontból egyaránt. Szakértők bevonásával, különféle szakmai és közösségi programokkal járulunk hozzá ennek eléréséhez.
A fotók a 2018-as eseményen készültek, fotós: Szabó Tamás