
Négy szlovéniai város, Piran, Koper, Ankaran és Isola közösen pályázik az Európa Kulturális Fővárosa 2025 címért. A pályázat kidolgozásában a PONT Csoport szakértőként vesz részt, elsősorban a hosszútávú víziót, részvételt, informálást és menedzsmentet érintő témákban.
A pályázat a Piran4Istria 2025 címet viseli, benyújtásának határideje 2019. december 31. A zsűri meghallgatására és a döntősök kiválasztására jövő februárban kerül sor, a döntős városok ezután nyújthatják be a végleges, feljavított pályázatot.
A négy város a szlovén tengerparton, a Szlovén Riviérának is nevezett régióban fekszik. A vidék gazdag szlovén és olasz örökséggel rendelkezik, európai turisták által kedvelt úticél.
“Ez a pályázat kétségtelenül történelmi pillanatot jelent, a négy partmenti város először működik együtt egy közös, európai nagyságrendű kulturális projektben” – írták a városok polgármesterei egy júliusi sajtóközleményben.
Korábban a PONT Csoport több Európa Kulturális Fővárosa pályázat kidolgozásában is részt vett. Szorosan együttműködtünk Sepsiszentgyörggyel az Identity című koncepció kidolgozásában, hozzájárultunk Kolozsvár pályázatához főleg a fiatalokat érintő részletekben. 2018-ban Debrecen pályázatában segédkeztünk.
Az Európa Kulturális Fővárosa címet egy évre ítélik oda egy vagy több városnak. Már az előkészületek is lehetőséget biztosítanak a nagyobb nemzetközi láthatósághoz, az ismertebbé váláshoz. Bővebben itt lehet olvasni a címről.
Nyitókép: moonbee/Wikipédia