Home > Sajtóközlemények > 4 évad alatt több száz rendezvény és tizenötezer résztvevő a K Plusz tehetséggondozó programban

Az Innováció- és Tehetségkonferencia keretében, sajtótájékoztatón értékelte Farkas András, a PONT stratégiai igazgatója és Szilágyi-Kispista Ágota, a Magyar Ifjúsági Központ projektmenedzsere a K Plusz tehetséggondozási program negyedik évadát. “Egy olyan tanulási folyamaton mentünk végig, amelyben megpróbáltuk megérteni hogy mire van szükség, kipróbáltunk új dolgokat. Nagyon sok esetben külső szakértőket, trénereket, gyakorló vállalkozókat vontunk be a tevékenységünkbe, de büszkék vagyunk arra, hogy már felnevelkedtek olyan vállalkozók, akik meg tudják osztani a saját tapasztalataikat. Azt akarjuk elérni, hogy Kolozsváron és Erdélyben kialakuljon az az ökoszisztéma, ahol megvannak a mentoraink, a szakembereink, a gyakorló vállalkozóink, tehát már nem kell importálni a tudást, illetve az emberek itt maradnak, itt teremtenek új munkahelyeket” – mondta el Farkas András.

A K+ Közösségi teret és a K Plusz programot a PONT Csoport és a Magyar Ifjúsági Központ közösen bonyolítja le, illetve működteti. Szilágyi-Kispista Ágota a MIK részéről ismertette, a központ viszi tovább a Kolozsvár 2015 Európa Ifjúsági Fővárosa évében elkezdett programokat, illetve ernyőt biztosít mintegy 70 magyar szervezetnek.

A K Plusz négy évada alatt a PONT Csoport által működtetett Kreatív Kolozsvár program 91 rendezvényt szervezett, amelyeken körülbelül 3580 résztvevője volt, a MIK-hez 72 rendezvény tartozik, kb. 2900 résztvevővel. A befogadott rendezvények száma elérte a 380-382 eseményt, ezeken több mint 10 ezer személy fordult meg.

A K Plusz és a Kreatív Kolozsvár programjaival legközelebb a Kolozsvári Magyar Napokon lehet találkozni, és tervezzük a következő évadot is.

Az Innováció- és Tehetségkonferenciával kapcsolatban a szervezők elmondták, a konferencia annak teremti meg a lehetőségét, hogy beszéljünk arról, mi is az innováció; fogalmazzon meg olyan következtetéseket, amelyekből először megértjük, hogy ez egyáltalán mit kellene, hogy fedjen. A konferencia június 14-15-én zajlik Kolozsváron. A K Plusz program támogatója az Emberi Erőforrások Minisztériumának Emberi Erőforrás Támogatáskezelője a Nemzeti Tehetség Program révén. Az Innováció- és Tehetségkonferencia a Romániai Magyar Demokrata Szövetséggel partnerségben valósul meg.

Kezdőfotó: Serar Szabolcs

Your email address will not be published. Required fields are marked *

*