
18-29 éves fiatalok, valamint több megye Ifjúsági és Sportigazgatóságának képviselői képzésen vettek részt március 1. és 2. között Sepsisbesenyőn, amelyen megyei kiképző csoportok alakultak a CIVIT program keretében.
A CIVIT platform célja a fiatalok részvételének szorgalmazása, strukturált párbeszédre alapuló konzultációk segítségével Románia nyolc fejlesztési régiójából egy-egy megyében: Botoșani, Buzău, Ialomița, Vâlcea, Hunyad, Máramaros és Kovászna megyében, valamint Bukarestben (Ilfov megyében).
A hétvégi képzésen résztvevők megismerkedtek a projekt céljaival, illetve a lebonyolítási folyamattal. 6-7 fős csapatokban a Design Thinking módszert követve azokat a társadalmi szükségleteket is elemezték, amelyekre a fiataloknak kell választ adniuk, illetve azokat az eszközöket keresték, amelyek segíthetik ezt a folyamatot.
A CIVIT keretében szervezett strukturált párbeszéden alapuló konzultációt is szimulálták a résztvevők, a World Café módszer használatával. A beszélgetéseken egy, a mostani fiatalok számára releváns témával foglalkoztak.
A munkacsoportok továbbá a következő témákat dolgozták fel: kérdések a konzultációkhoz, éves megyei akciótervek, eszközök az akcióterv életbe léptetéséhez, helyzetelemzési minta az ifjúsági ökoszisztéma felméréséhez. Véglegesítették azokat az eszközöket is, amelyeket helyi szinten használni fognak, közöttük a megyei akciótervek elfogadásának és gyakorlatba ültetésének módját.
*
A CIVIT platform célja strukturált párbeszéden alapuló mechanizmusok kidolgozása és gyakorlatba ültetése 8 megyében, amelyek által ifjúsági konzultációs mechanizmusok jönnek létre, illetve erősödnek meg. Megerősödik az ifjúsági szektor és a döntéshozók közötti párbeszéd, és létrejön egy országosan skálázható modell is az ifjúsági akciótervek éves tervezéséről és megvalósításáról.
Az általános célkitűzés a megyei ifjúsági részvételi ökoszisztémák és szervezetek fejlesztése olyan alapelvek mentén, mint a fiatalok és szervezeteik nyitott részvétele, a közszféra és az ifjúsági szféra együttműködésének biztosítása, illetve stratégiai és operatív tervek menedzsmenti ciklusának megerősítése.
A CIVIT platform a Com’ON Románia program égisze alatt valósul meg, amelynek célja, hogy elősegítse a részvételi konzultációs folyamatok beindítását és lebonyolítását, helyi akciótervek kezdeményezését informális csoportokon keresztül és a részvételi demokrácia mechanizmusain keresztüli döntéshozást, különös tekintettel az ifjúsági részvételi költségvetésre.
Hiszünk abban, hogy a fiatalok szeretnének részt venni a közéletben, a közösségük mindennapjaiban, és szeretnék jobbá tenni a várost, amelyben élnek. Hisszük, hogy van véleményük, meglátásuk, képesek rámutatni a hiányosságokra és szükségletekre, de képesek megoldásokat is találni.
A Com’On Romania projekt olyan keretet kívánt teremteni, amelyben a fiatalok könnyebben hallathatják a hangjukat és párbeszédbe kerülhetnek a döntéshozókkal, különösen olyan témákról, amelyek a leginkább érintik őket.
A CIVIT kezdeményezője a PONT Csoport, a programot első pillanattól kezdve az Ifjúsági és Sportminisztérium is támogatta. Az érintett megyék Ifjúsági és Sportigazgatóságai, valamint a bukaresti Tei Egyetemi Kulturális és Sportkomplexum is részvételi szándéknyilatkozatot írt alá.
A program támogatója az Európai Unió Erasmus+ programja.