
Lezárult a kezdeményezések benyújtásának időszaka a Com’On Kolozsvár 2019-be: a határidő lejártáig 127 csapat 135 kezdeményezést nyújtott be. A kezdeményezéseket összesen körülbelül 500, 14 és 35 év közötti fiatal nyújtotta be, akik Kolozsváron élnek, tanulnak, vagy dolgoznak.
A projektek benevezése november 7. és december 18. között zajlott. A következő időszakban a pályázatok technikai ellenőrzése következik, 2019. február elsején pedig elindul az online szavazás, amelynek következtében eldől, hogy melyik 50 kezdeményezés nyer egyenként 4500 lejig terjedő támogatást a kolozsvári önkormányzat részéről a megvalósításhoz. A kezdeményezések gyakorlatba ültetése 2019 májusa és októbere között zajlik.
„A Com’ON Kolozsvár a fiatalokra szeretné felhívni a figyelmet, akik szeretnének és hozzá is tudnak járulni a városuk fejlesztéséhez. Különösen azokra a fiatalokra összpontosítunk, akik nem feltétlen részei valamilyen létező szervezetnek, de szeretnének társulni más fiatalokkal és közösségi tevékenységeket kezdeményezni és megvalósítani. A 127 csapat és 135 kezdeményezés pontosan azt bizonyítja, hogy létezik ez az erőforrás, és érdemes a közvélemény figyelmét is ráirányítani. 2019 februárjában a kolozsvári lakosság fogja eldönteni, hogy ezekből a kezdeményezésekből melyek nyerjenek pénzügyi támogatást, amely kulcsfontosságú lesz a kezdeményezések megvalósításában” – mondta Farkas András, a Com’On Kolozsvár ifjúsági részvételi folyamatot lebonyolító PONT Csoport stratégiai igazgatója.
A kezdeményezéseket legalább 3, legfeljebb 15 fős csapatok nevezhették be, az ötleteknek pedig egy vagy több kategóriába illeszkednek bele a meghatározottakból: MEET-UP: kolozsvári terek újragondolása; BRING-UP: újszerű témák, ötletek felvetése; GREEN-UP: város, ember és természet viszonya; GROW-UP: a felnőtté válás folyamata; UP-DATE: a régi és az új Kolozsvár összehozása; CLOSE-UP: egyéni történetek bemutatása.
A Com’On Kolozsvár ’19 ütemtervéről, szabályzatáról a www.comoncluj.ro/hu oldalon lehet bővebben olvasni.
A Com’On Kolozsvár 2019 az ifjúsági részvételi folyamat harmadik kiadása. Az első ifjúsági részvételi költségvetést 2015-ben, a Kolozsvár Európa Ifjúsági Fővárosa program keretében indította el a PONT Csoport, a másodikra 2016-ban került sor.
A Com’ON Kolozsvár ’19 partnerei: Kolozsvári Kulturális Központ, Kolozsvári Fiatalok Föderációja, Fapte Egyesület, Niște Oameni, Kolozs Megyei Diáktanács.
A projekt támogatója Kolozsvár Polgármesteri Hivatala és Városi Tanácsa.