Home > Sajtóközlemények > Leendő vállakozók jelentkezését várja a CRITBIZ vállalkozói program

Sajtótájékoztatón ismertette a CRITBIZ vállalkozásfejlesztési program részleteit pénteken, 2018. február 2-án Kolozsváron Gönczi József, a Romániai Vállalkozásokért Egyesület (ROVE) alelnöke és Farkas András, a PONT Csoport társalapítója. A programot a ROVE bonyolítja le a Bihar Megyei Kereskedelmi és Iparkamarával, valamint a kolozsvári PONT Csoporttal partnerségben.

A CRITBIZ az Északnyugat-romániai fejlesztési régióban (Bihar, Beszterce-Naszód, Kolozs, Máramaros, Szilágy és Szatmár megyék) élő, ugyanitt vállalkozást alapítani kívánókhoz szóló program. A célcsoportba mindenki beletartozik, akinek az északnyugati régióba szól az állandó vagy ideiglenes lakcíme, 18-64 éves (kivéve a NEET – Nem foglalkoztatott és sem oktatásban, sem képzésben nem részesülő, 18 és 24 év közötti fiatalok) és a régióban, városi környezetben szeretne vállalkozást alapítani a kreatív iparágak vagy az IT szektorban. A program 400 potenciális vállalkozó képzését vállalja, akik közül legalább 300-an üzleti tervet nyújtanak be, egy kétfordulós pitching során pedig kiválasztott 48 üzleti terv legfeljebb 40 ezer eurós vissza nem térítendő támogatást nyer.
„Azért választottuk ezeket a szektorokat, mert úgy véljük, a régióban ezek versenyelőnyt élveznek. A nagyvárosokban, mint Nagyvárad vagy Kolozsvár, ezek a szektorok már a fejlődés motorját képezik, de régiós szinten sok városban beindíthatja a program a vállalkozási ökoszisztémát. A nagyvárosok humán erőforrást vonzanak el a kisvárosokból, de ez a program segítségével az emberek hazaköltözhetnek szülővárosukba, hogy ott fejlesszék ki a vállalkozásukat” – mondta Farkas András.

A projekt időtartama három év, ebből az első év a célcsoport bevonzását, a képzéseket és a 48 nyertes üzleti terv kiválasztását tartalmazza. Emellett a nyertes vállalkozójelöltek szakmai gyakorlaton vesznek részt szakirányú cégeknél (a gyakorlat viszont nem a szakmára, hanem a vállalkozás mikéntjének gyakorlati aspektusaira fókuszál). A cégek konkrét megalapítására 2019 első felében kerül sor, a ROVE és a partnerek pedig ezután is szakmai segítséget nyújtanak és monitorozást végeznek a megalapított vállalkozások működésének segítéséhez.

A CRITBIZ lebonyolítói nagyon fontosnak tartják az előkészítést, a képzéseket is, ugyanakkor egy olyan ökoszisztéma létrehozását tartják fontos céljuknak, amelyben a vállalkozási kedv ezen a programon kívül is fellendülhet. Egy együttműködési hálózat létrehozása nem volt támogatási követelmény, a szervezetek viszont ezt szükségesnek tartották, és külön hangsúlyozták a pályázatukban – hangzott el a sajtótájékoztatón.

A képzéseket ismertetve Gönczi József elmondta, 32 tanfolyamra kerül sor a programban, megyénként legalább kettő, a többi pedig igény szerint. A képzéseket hat tréner vezeti, aki mind képzés, mind vállalkozások terén több éves tapasztalattal rendelkezik.

„Egy tanfolyam negyven órás és két szakaszból áll: az első, háromnapos képzés egy hétvégén zajlik, a másodikat pedig a résztvevők igényeihez igazodva, hétköznapokon szervezik meg. A tanfolyamon a következőket sajátítják el a résztvevők: vállalkozói szellem, adózási rendszer, mit jelent egy kereskedelmi szerződés, banki folyamatok, üzleti terv, marketingterv. A tanfolyam végén a résztvevők vizsgát tesznek, amely egy tesztből és az üzleti terv bemutatásából áll” – ismertette Gönczi.

A célcsoport kiválasztásában többféle szempontot tartanak szem előtt: a képzésen résztvevők legalább 30%-a nő lesz, legalább 10%-a pedig 25 év alatti. A nyertes üzleti tervekből 24 az IT, 24 pedig a kreatív iparágak területén jön létre.

A CRITBIZ honlapja (www.critbiz.ro) már működik, és sikeresnek is bizonyult: a platformra eddig 150 személy regisztrált. A honlap folyamatosan információkkal bővül, a napokban pedig elérhetővé válik a program Facebook- és Instagram-oldala is.

A program célja az is, hogy a régió mind a hat megyéjében minél több személyt szólítson meg, ennek érdekében az elkövetkező időszakban helyszíni tájékoztató találkozókat, további sajtótájékoztatókat szerveznek a lebonyolítók a hat megye székhelyein.

*
A Romániai Vállalkozásokért Egyesület Bihar megyei magyar vállalkozóknak segít, hogy növeljék a versenyképességüket és gyarapodjon az általuk megtermelt hozzáadott érték mennyisége. Célcsoportjukat folyamatosan képzik és tájékoztatják, illetve azért dolgoznak, hogy a társadalom vállalkozókról kialakított képe minél pozitívabb legyen.
A Bihar Megyei Kereskedelmi és Iparkamara a megye üzleti környezetének legerősebb aktora, hálózatába helyi kamarák, kereskedelemmel foglalkozó cégek és szakmai szervezetek is beletartoznak.

A PONT Csoport a társadalmi innovációs és részvételi folyamatok, vállalkozás és kultúra területén működő szervezet, amely különös hangsúlyt fektet a fiatal generációkra és az információs technológiák hatékony felhasználására.
A Romániai Vállalkozásokért Egyesület (ROVE) által, a PONT Csoporttal és Bihar Megyei Kereskedelmi és Iparkamarával partnerségben lebonyolított CRITBIZ program több mint 11 millió lejes támogatásban részesül az Európai Szociális Alap részéről, a romániai Humán Tőke Operatív Program 2014-2020 keretében.

Your email address will not be published. Required fields are marked *

*