
Szászrégen volt a Com’ON Café konzultációsorozat újabb állomása: kedden mintegy 20 résztvevő beszélgetett a Wold Café módszer alapján szervezett konzultáción az Ifjúsági Művelődési Házban.
A beszélgetésekben egyik visszatérő téma a közlekedés volt: a nehézforgalom elterelésének szükségétől az iskolák körül kialakuló torlódásokig infrastrukturális és lakossági attitűdbeli nehézségek is előkerültek. Egy másik fontos téma a köztisztaság volt, ahol megintcsak előkerült a lakosság nevelésének szükségessége is a szelektív hulladékgyűjtés vagy a szemét elszállításának elmaradása mellett.
Ami a fiatalságra vonatkozó hiányosságokat illeti, ismét széleskörű javaslatok érkeztek: minőségi élelmiszerek árusítása az iskolák környéki bódékban, több játszótér kialakítása, a fiatal kézművesek támogatása vagy a fiatalság számára hasznos könyvek a könyvtárba. Különlegesebb projektek között egy helyi ipartörténeti múzeum, egy hegedűmúzeum létrehozása vagy a régeni sörfőzés hagyományának felélesztése hangzott el.
A beszélgetéseken megfogalmazott ötleteket, javaslatokat a szervezők a helyi döntéshozóknak is továbbítják. Szászrégenben ugyanakkor a résztvevők néhány azonnali választ is kaphattak Crina Slevtől, a polgármester tanácsadójától, aki maga is részt vett a beszélgetésekben. Később elmondta, a javaslatok egy része már megvalósítás alatt vagy tervben van, például a vezetékek föld alá költöztetése a városköpontban hamarosan megvalósul.
A szászrégeni Com’ON Cafét a PONT Csoport és a Marosszéki Közösségi Alapítvány szervezte.
A Com’ON Café a Com’ON Romania program keretében valósul meg. A program célja olyan konzultációs folyamatot elindítani Románia több városában, amely során feltérképeződnek a fiatalok szükségletei és igényei, a fiatalok közösségi szerepvállalását támogatni, valamint részvételi költségvetési mozgalmakat beindítani.
A programot az Erasmus+ támogatja az Oktatási és Szakképzési Programok Országos Hivatalán keresztül.